Ezzel foglalkozom
Nem csak azt nézem, hogyan néz ki, azt is, hogyan áll össze
Bacsa Terka vagyok, webdesigner és WordPress-fejlesztő.
Weboldalakat készítek, és sok időt töltök azzal, hogy megfejtsem, mi hogyan függ össze.
Mi az amit az oldaladdal szeretnél elmondani? Mit ért meg ebből az, aki először jár nálad? Mi kerüljön előre, mi külön oldalra, mihez kell egy gomb, egy űrlap, egy foglalási rendszer vagy éppen semmi különös, csak egy jól elhelyezett mondat?
Szeretem, amikor egy sokfelé ágazó vállalkozásból lassan kirajzolódik egy érthető rendszer.
A weboldalra ezért nem önmagában működő megoldásként tekintek. Nem fog helyetted vállalkozást építeni, de kár lenne arra használni, hogy csak szépen bemutasson. Jó esetben összekapcsolja a tartalmat, a megjelenést és a technikai működést azzal, amit a vállalkozásodban el szeretnél érni.
Mit jelent egyedinek lenni
It’s very unique, but where can I charge my phone?
Az El Caminón egyszer megszálltam egy zarándokszálláson, ahol a hagyományos szobák mellett lehetett indián sátorban vagy kuckóvá alakított óriási csődarabban is aludni. Utóbbi ráadásul drágább volt.
Az egyik srác nagyon lelkes volt, mert ő a csőben alszik, és az annyira unique. Egy órával később megkérdezte, hol tudja feltölteni a telefonját.
Weboldalnál is valami hasonlót gondolok. Nem az a cél, hogy mindenáron olyat találjunk ki, amit még soha senki nem látott. Legyen karaktere, legyen felismerhetően a tiéd – de közben az ember találja meg, amit keres, értse, mi történik, és tudja megtenni azt, amiért odajött.
Ma már AI-val vagy egy jó builderrel meglepően gyorsan lehet mutatós oldalt készíteni. A nehezebb kérdés továbbra is az, hogy mit érdemes megépíteni, és miért pont úgy.
Sok részlet, egy rendszer
Egy weboldal meglepően sokféle döntésből áll
Amíg az ember csak használja, egy jól működő weboldal elég magától értetődőnek tűnik.
Megtalálod, amit keresel. Érted, hová érdemes kattintani. A szöveg, a vizuális világ és a navigáció nem akadályozzák egymást, hanem szépen visznek tovább.
Csak éppen ez a „magától értetődőség” ritkán magától születik.
A háttérben rengeteg különböző szempont találkozik: mit kell elmondani és milyen sorrendben, hogyan épüljön fel az oldal, mit lásson meg először a látogató, mit tudjon megtenni rajta, hogyan jelenjen meg mindez vizuálisan, és mitől lesz technikailag is működőképes.
Nagyobb csapatban ezek több különböző szakember területei. Én egy kisebb projektben több ilyen szempontot fogok össze, és végig ugyanazt az egész képet tartom fejben.
Talán ez az egyik legfontosabb része a munkámnak.
Nem külön feladatként nézem a designt, a tartalmat, a SEO-t vagy a technikai működést, hanem azt figyelem, hogyan hat egyik döntés a másikra.
Egy vizuálisan jó megoldás sem ér sokat, ha nehezebb tőle használni az oldalt. Egy logikus struktúra sem, ha egy kívülálló nem érti. És attól, hogy valamit technikailag meg lehet oldani, még nem biztos, hogy szükség is van rá.
A cél az, hogy a végén mindez ne külön-külön látszódjon, hanem egyszerűen működjön.
Egy kézben a folyamat
Ugyanaz az ember hallgat meg, tervez és épít
2017 óta készítek weboldalakat. Egyedül dolgozom, ezért a projekt elejétől a végéig én vagyok benne.
Én hallom azt a félmondatot az első beszélgetésen, amelyik később fontossá válik. Én tervezem meg a tartalmi és vizuális rendszert, majd én építem fel WordPressben is.
Ez nem azt jelenti, hogy minden létező webes szakma egyszemélyes specialistája vagyok.
Azt viszont igen, hogy összefogom a folyamatot, és nem hagyom, hogy a tartalom, a design, a SEO és a technika külön-külön induljon el a saját irányába.
Neked pedig nem kell közben webes szakemberré válnod.
Te ismered a vállalkozásodat. Az én dolgom, hogy ezt megértsem, lefordítsam a webre, és kézben tartsam azt a sok részletet, amiből a végén egy érthető, jól használható oldal lesz.
Akkor dolgozunk jól együtt, ha…
…nem egyszerűen egy új weboldalt szeretnél kipipálni.
Ha azt érzed, hogy a weboldalad már nem igazán tudja követni azt, amivé közben a vállalkozásod vált, vagy most szeretnéd először rendesen összerakni az online működésedet, nézzük meg együtt.
Nem kell kész megoldással érkezned.
Elég, ha el tudod mesélni, mit csinálsz, hová szeretnél eljutni, és mi az, ami most nem működik úgy, ahogy szeretnéd. Onnantól már van miből építkezni.